Kilépés az anyaméhből

Tapasztaltad már, hogy az emelkedés egy bizonyos pontján visszapattantál a mélybe? Amikor érezted, hogy minden harmóniában halad, voltak terveid de a cél előtt visszakerültél oda ahonnan elindultál és kezdődött minden elölről?

Születésünk során a köldökzsinór elvágása után elvileg megszületünk a fizikai síkon. Energetikailag viszont nem történik semmi, ezért bent rekedünk az anyaméhben és érzelmileg, szellemileg tovább  kötődünk szüleinkhez, az ő szellemi, érzelmi szintjük védelmében.

Édesanyánkhoz való kötődés erősebb lehet az anyaméh és a méhlepény többsége által, melyek az anyához tartozó energiákat képviselik. A méhlepény a petesejtet jeleníti meg, mely a fizikai síkon 50-50 százalékban tartalmazza az apát és anyát de energetikailag az anyát képviseli. A köldökzsinór - nagyjából a spermiumot mintázva - az apa képviselete, aki a magzatot az anyához (méhlepényhez) kapcsolja. 

Az anyaméh a védelem mellett a születés után energetikailag már korlátoz, ha nem történik meg az elengedés és a  magzat rezgése felülmúlta az anya rezgését. Ezért amikor elérjük a határait, nem enged tovább, visszaránt a saját rezgesszintje alá. Ezt az apa rezgése is támogatja, aki a köldökzsinórral köt és ránt vissza a saját tudatszintjére. 

A fejlődés lényege, hogy a leszülető lélek rezgése magasabb a szülők rezgésénél de a kezdeteknél még azonos rezgéstartományba tartoznak. A kihívás ott kezdődik, hogy lépjünk túl szüleink rezgésszintjén szellemileg és érzelmileg egyaránt. Ez egy fontos határ melynek átlépése a felnőtté válásunk kezdetét hozza el. Ha viszont nem tudjuk áttörni ezt a falat, édesanyánk érzelmi hálójába kerülünk, mely különféle hatásokkal köthet magához. Ezek az érzelmi manipulációktól - mint sértődés, áldozatiság - a túlzott ragaszkodásig terjedhet, mely utóbbit többek között az elvesztésétől való félelem és a hiánya általi "világ összeomlás" félelme jellemezheti tudatosan vagy tudat alatt.
Sokszor azért nem látjuk magunkat, mert méhének az energiája beburkol, behatárol, így azt hihetjük, hogy ő vagyunk, mint  ő(n)magunk. 

A köldökzsinór a másik visszahúzó tényező, mely születésünk után határt szab a fejlődésünknek. Vagyis az energetikai kötése. Ugyanúgy mint az anyánál, a saját szellemi szintje a szűrő, nem enged tovább a saját tudatosságánál. Ugyanakkor megszűri az anya esetleges magasabb tudatosságát is amit a gyermek felé közvetítene energetikailag. 

A láthatatlanban, a családi rendszerben a férfié a hatalom, mert az anyai tápanyagot a saját tudatossága által megszűrve engedi át. Ami az ő rezgésének megfelel, mehet mint tápanyag, viszont ami a rezgése felett van, azt visszatartja. Ugyanúgy, ahogy az anyaméh alacsonyabb rezgése a magzatot, amíg tudat alatt elhisszük, hogy felettünk áll. Főleg a korkülönbség miatt, mely szerint a gyermek soha nem lehet akkora mint a szülő.

Tehát két szűrőn kell átmenni. Az anya és az apa elengedése a valódi megszületés feltétele.
A köldökzsinór elvágásával, a szívkapcsolatnak kellene létrejönni de azért nem tud, mert energetikailag még a méhlepényhez kötődünk az anyaméhben.  Amíg az energetikai lenyomatunk az anyaméhben marad magzati állapotban, nem tudunk felnőtté válni még idős korban sem, mert az energiánk magzati állapotban marad. Így sem érzelmileg, sem tudatilag nem tudjuk utolérni tudatos énmagunkat. 

Ha édesanyánk méhét kivették, a kiműtött, halott anyaméhhez kapcsolódunk, amely alapjaiban a halálhoz köt, ezáltal lebontja az épülő folyamatokat, a teremtéseket halálba, veszteségbe vagy ellenállásba viszi. (Vetélés, abortusz is.)

A köldökzsinór elengedésével kialakul a szívkapcsolat, mely az őszinte, valódi, feltétel nélküli szeretetben kapcsol össze szüleink szívével, szívből-szívbe kapcsolódva. Így helyeződünk át az egós, akarati erőből, elnyomásból való létezésből a tiszta, elfogadó, szívkapcsolatba, mely akkor is megtart, ha a világ másik végén élünk.

 
Nagy Krisztina Anna