A szavak rejtelmei

Elgondolkodtunk már azon, hogy mennyire látható, nyilvánvaló manipulációknak vagyunk kitéve? Elég csak megfigyelni a szavainkat, melyekkel éppen az ellenkezőjét fejezzük ki annak amit szeretnénk. Amennyire figyelünk a szavainkra, megmutatja, hogy mennyire szóródik a figyelmünk, mennyire nézünk és látunk is a látszat mögé. 

Ha észrevesszük szavaink ellentétes tartalmát, szövegkörnyezetben megmutatkozó torzult jelentését, merjünk bátran új szavakat alkotni, hiszen mi formáljuk a nyelvünket. A leegyszerűsítő, rövidítő becézések korában figyeljünk az építő, tudatos szóteremtésre. 

Az ÖNKIFEJEZÉS szó helyett - ha már nem egy 3. személyt mutatsz magadból, hanem mered élni magad - merd használni az ÉNKIFEJEZÉS szót. Énnel kezdődő szavakat nem használunk, mert egónak minősül. Ez is egy kifordított félrevezetés. Ez alapján minden ego ami én vagyok. Ezek szerint nem lehetek más csak ön? Egy 3. személy? Valaki más? Különben az ego szól belőlem? Magamból csak önt fejezhetem ki? Önt értékelhetem? Miért nem értékelhetem Magam?  

Az ÖNÉRTÉKELÉSt miért nem ÉNÉRTÉKELÉSnek mondjuk? 

ÖNTUDAT? Önt tudjam magamban vagy Engem, Ént, Magamat? Miért nem ÉNTUDAT ??

Legyek ÖNMAGAM ? Nem az a cél, hogy ÉNMAGAM legyek? Kinek jó ha Ön vagyok? Önnek, aki magára akar formálni, aki általam akarja megélni magát, mert fél magától, a veszteségtől, az élettől, ezért másra támaszkodik, más mögé bújik, melyet - tudatosan vagy tudattalanul -  elnyomással tud megtenni. 

Amíg nem vállaljuk fel az Ént addig csak mások tudunk lenni. A testben léthez tartozik egy személyiség, akit énnek hívunk. Ha már tisztában vagy magaddal, hogy van egy éned, aki nem egy tőled idegen valaki, mert a lényed egy részét fejezi ki, aki múlandó, aki a testedhez tartozik, aki azokat a feladatokat hordozza amit magunkkal hoztunk az előző személyiségeinkből. Nagyban nézve az előző életekből, kicsiben nézve jelen életünk elmúlt korszakaiból. Már nem azok vagyunk mint akik gyermekkorunkban, kamaszkorunkban és más életszakaszban voltunk, nem azok vagyunk amivel korábban azonosultunk, mert változtunk. Ha élünk, változunk. Aki nem él - csak a  testében tengődik - beragad a korba, szerepbe, nemcsak a személyisége, hanem az élete is. 

Tehát ha már tisztában vagy magaddal, hogy van egy éned, aki nem egy tőled idegen valaki, akkor képes vagy megmutatni magad, felvállalni a benned megbújó belső értékeidet. De ehhez le kell bontani az "ön"-t. Ha már nem Ön vagyok, hanem Én,  akkor elkezdhetem az ÖNPUSZTÍTÁSt magamban, ami ebben az esetben kifejezetten hasznos és felszabadító. Ekkor jobb ha az énpusztítást elkerüljük vagy azon dolgozunk magunkban, hogy az önpusztítás helyett az ÉNPUSZTÍTÁSt hagyjuk abba. 

Szavaink egy része nyilvánvalóan az ellentétes irányokat fejezik ki. Ide tartozik még a látszólag ártatlan  "alig várom" kifejezés, ami eredetileg úgy hangzik, hogy "ALIG  bírom ki, annyira VÁROM". 

A rövidítés által torzított változat azt a programot hordozza, hogy ne várjuk az örömteli dolgokat. A következménye ennek, hogy ha nem várjuk az örömöt, akkor nem fog érkezni. Ki szeret oda menni ahol nem várják?

Még ha tudjuk is mit fejezünk ki a rövidített változattal, a kimondott szavak az ellentétét írják a térbe. Nem mindegy, hogy alig várom - vagyis kevésbé vagy inkább nem is várom - vagy már alig bírom kivárni az időt, annyira várom. Mekkora különbség! Pont az ellentéte. 

Ezek a tévútra vezetés, a manipuláció alapjai, melyeket láthatóan, mégis tudattalanul használunk, ebben élünk és csodálkozunk, ha az orrunknál fogva vezetnek minket illetve ezeknek a szavaknak a használatával mi is magunkat. 

Itt az idő felébredni, rálátni a nyilvánvalóra és változtatni a régi, berögzült, félrevezető szokásainkon, szavainkon, új, építő, tiszta irányokat, utakat, kommunikációt; átlátható, értékes életet teremteni. 

Nagy Krisztina Anna