A sírás a múlt "szava"

A sírás nem a szeretet kifejeződése. Az ego játszmája – veled. Elveszi az erőd. A sírás önsajnálat, a múlt iránti igény megmutatkozása. Amíg vágysz a múltra, nem tudod elengedni. Ez a vágy tudattalan szenvedésvágy is lehet.

Ha a szereteted nem a szívedből fakad, honnan legyen erőd? Az ego ereje rombol maga körül. A halál jár vele. Az erő maga az élet, mely akkor valódi, ha a szívedből fakad, ha a szeretet táplálja. Ekkor épít, szépít, örömöt hoz, Igaz Szerelmet, mert a szívedből tör elő. Vonzása hatalmasabb mindennél.

A valódi szeretetben nincs fájdalom. Ha fájva szeretsz, nem a szíveddel szeretsz. Akkor igazi a szereteted, ha nem vársz tőle semmit. Egyszerűen csak örülsz a másik létezésének, bármi is tartozik hozzá. Az ego szeretete van tele fájdalommal, szenvedéssel. Ha fáj a szeretet, szívedet beborítja az ego, lefogja, önmagát emelve fölé. Akkor fáj a szeretet, ha veszteséget, félelmet, lehúzó érzéseket élsz meg általa. Mindez az egóhoz tartozik. A valódi, Igaz Szeretet soha nem veszít, nem fél. Ha úgy tűnik igen, az nem a valódi szeretet. 

A szív nem veszít el soha senkit, mert a szeretet és az élet örök. A szeretet az élet maga.

Amíg fáj a szerelem, míg bánatot tud okozni, addig az ego szerelmes. Az ego pedig VALAMIÉRT szeret. Azért mert… okkal.

A szív nem keres okot, egyszerűen csak szeret, szereti a lényed, a létezésed, úgy ahogy van. Szeret olyannak amilyen vagy, a gyengeségeiddel és értékeiddel együtt - szereti, hogy vagy.

Ha lehántod szívedről az egót, megtapasztalod a valódi szeretetet. Olyan ez, mint amikor megéled a Forrásból lehívott energiát, abból élsz a másoktól „rabolt” energia helyett. Vagyis őszintén szeretsz, játszmák nélkül, zsigeri szinten.

Az ego egyik szeretet elhitető programja a sírás. Amikor valakiért sírsz, mert annyira szereted, hogy félted, féltékenykedsz, aggódsz miatta - fájdalmat élsz meg, mert félsz, hogy elveszíted.

Amikor sírsz, az ego játszik veled. Szenvedésre biztat. Az ego uralásának egyik módja, ha uralod a sírást. Nem elfojtásról beszélek, hanem uralásról. A kettő közt különbség van.

Amikor elfojtod a sírást, eltereled a gondolataidat, „lenyeled” a könnyeidet amikor feltörni készülnek, küzdesz velük, harcolsz, míg vissza nem nyomod a feltörő érzelmet. Ez rengeteg energiát vesz el, amivel építhetnél is.

Amikor uralod a sírást, úgy teszed, hogy engeded sírni magad de közben a szívedre figyelsz. Másképpen mondva, nem hagyod, hogy belefeledkezz a sírásba, hanem a szívedből figyeled magad miközben sírsz. Nem teszel semmi mást, mint sírsz de közben egyszerre figyelsz a szívedre és a sírásra. A szívedbe „kapaszkodsz”, miközben sírsz. Vagyis tudatosan sírsz. Azzal, hogy a szívedre figyelsz, rajta keresztül látod magad, mintha kívülről néznéd amit csinálsz. Ha valóban a szívedből figyeled önmagad abba fogod hagyni a sírást, erőlködés nélkül, csak úgy… és nem jön vissza a késztetés, mert ami kiváltotta feloldódik a szeretetben. Ha mégis visszatérne, figyeld magad tovább és engedd, hogy sírj, mert fel kell oldódjon az ego. Ha feloldódott, abbahagyod a szenvedést és megkönnyebbülsz.

Honnan tudod, hogy az ego sír vagy a lelked "tisztul"? ...hogy az ego játszik veled vagy a lelked éppen felszabadul az ego elnyomása alól? Amikor az ego sír, a szívedre figyelés közben váratlanul abbahagyod a sírást. Amikor a lelked szabadul fel az ego alól az adott témában, felerősödhet a sírás fájdalma, még mélyebbé is válhat, majd szinte hirtelen elmúlik és már nem tér vissza - ha végig a szívedet figyeled miközben sírsz.

Nagyon fontos, hogy tartsd meg a figyelmed, mert itt rejlik az irányítás hatalma. Amíg a szíveden tartod a figyelmed, emelkedsz kifelé a sírásból de ha elengeded, az ego sírása kerekedik felül, amit újra meg kell fogni, hogy felszabadulj. Gyakorlás kérdése és menni fog.

Ezzel a módszerrel uralhatod a félelmeket, a kétségeket, minden lehúzó érzést – vagyis a szívedből uralni tudod az egót.

A sírás lényege, hogy visszaránt a múltba, a múlt megéléseihez kapcsol. Ez lehet aggódás, tehetetlenség, fájdalom, félelem, mely mind a múlt tapasztalata. Ezeket a tapasztalatokat eredendően előző életeinkben éltük meg, onnan hoztuk tovább a jelenlegi életbe, hogy újra megéljük, felszínre hozzuk, hogy elengedhessük. Esetleg tapasztaltál már olyat, hogy első találkozáskor megmagyarázhatatlan rossz érzés járt át az illetővel kapcsolatban, mint harag, félelem, bármi taszító érzés amit nem értettél. Nyilván lehetett jó érzés is de ezen kevésbé lepődünk meg. Ilyenkor a lélek felismeri egymást és feltör a hozott karmikus emlék, melyre az elme nem tud magyarázatot adni de a lélek érzi, a szív tudja és jelzi, hogy felismerte őt.

Amikor feltörnek a lehúzó érzések, a lélek a múlt fájdalmaira emlékszik vissza az adott történés kapcsán. Ezt kiválthatja egy múltat ismétlő életesemény, hely vagy bármi amiben a lélek felismeri az ismétlődést.

A lélek tiszta szeretet energia, hiszen a Forrást képviseli de az előző életek tapasztalati tudása is benne van. Ezek érzelmi megélését az egóba programozva kaptuk. Ez beborítja a lelket, lefedi tiszta fényét, így azt hisszük, hogy amikor fáj a szeretet, a lelkünk szenved, mely nem lehet valódi és igaz, mert a lélekben csak szeretet van. Az ego-burok az, aki a szenvedést éli és elhiteti, hogy a szívünk fáj. Az ego sír, mert léte bizonytalan, nem valódi, így tenni sem tud, mert valódi hatalma nincs.  A múltba kapaszkodik vagy a jövőbe lép, mert ezek ugyanolyan valótlanok, mint ő maga. Azonosul velük, mert itt érez hatalmat, ezért ezt erősíti, mert a jelenben tehetetlen, gyenge - csak sírni tud -, ezért a múltba kívánkozik vissza, mert ereje a múltban van.

A sírás tehetetlenség, amikor nincs hozzáférésed valamihez, így nem tudsz hatni rá. Lehet, hogy szabadulni szeretnél tőle de nem tudsz, lehet, hogy hiányzik és ezért fáj, hogy nem férsz hozzá. Ezek a múlt tapasztalatai, melyeket újra élsz, ha hagyod. Amíg nem fogadod el, hogy nem csak a látható létezik és nem nézel a látszat mögé, hogy meglásd, megértsd mi működteti a láthatót, amíg nem teszel érte, hogy ami nem tetszik megváltozzon, addig újra és újra a múltat éled és a múlt által elképzelt jövőn sírhatsz és sajnálhatod magad.  

A sírás a múlt szava, melyet az ego közvetít. A múltban megélt események fájdalma vagy hiánya amikor visszatér, sokszor sírással tör felszínre.

Tehát ha sírsz, a múltban jársz.

A tisztulás során feltört sírás először tisztít, feloldoz de ha sokszor sírsz bizonyos téma miatt, már az ego játszik veled, nem engedi, hogy továbblépj. Egy szeretett társ elvesztése során  is többek közt a múlt elvesztése miatti tehetetlenség fájdalma jelentkezik, a sírás által felszínre tör és önsajnálatba fordul.

Ha félsz a veszteségtől, kinek az elvesztésétől félsz? Őt nem a szíveddel szereted. Őt az egód szereti, praktikus okokból, mondhatni önzésből. Akit szívből szeretsz, elengeded. Amíg nem engeded el, az egód „szeretete” (félelme) ragaszkodik.

Ha azzal küzdesz, hogy elengedj valakit de nem sikerül, pedig ezer technikát bevetettél már, fogadd el, fogadd a szívedbe, szeresd – gondolj rá szeretettel és érezd a szeretetet a szívedben -, akkor szabad leszel és ha nincs dolgod vele tovább, leválik rólad küzdelem nélkül is. Erre is alkalmazható az említett módszer. Ha negatív érzés vagy gondolat jelentkezik valakivel kapcsolatban, figyeld az érzést, gondolatot és közben figyeld a szívedet is. Ezzel oldod fel az egót a szíved körül és teszed szabaddá magad. Ő pedig szinte észrevétlenül eltűnik az életedből, fájdalom nélkül.

Ha viszont melletted a helye, visszatér hozzád, magasabb szintre emelve a kapcsolatot, mert már elfogadod őt olyannak amilyen, örülsz, hogy van, hogy létezik. Így már van helye a szívedben.

Amikor a szívedben vagy, a jelen pillanatban vagy, így nincs rád hatással a múlt, az ego. A szíved a trónod, ahonnan uralkodsz önmagadon, az életeden. Amikor itt vagy, a szeretet mindenek feletti hatalma érvényesül, ahol nincs helye a sírásnak – semmilyen okból, ahol a lelked örömben él. Ott a szeretet terében a mindenség van, a teljesség, a jelen pillanat, melynek varázsa lelked fénye, melyet akkor sugároz szerte a világba, ha leveti a burkot - melyet egónak nevezve magára vett -, hogy erejét megélve felszabaduljon és egységbe emelkedve, ragyogásával emelje e földi lét örömét.

Nagy Krisztina Anna